2023 július és augusztus
Fedezzük fel a víz élővilágát
A hónaphoz kapcsolódnak...

A hónap inspiráló videója
Havi kalendárium
Július 20. - a Hold napja
A Hold a Naprendszer ötödik legnagyobb, egyben a Föld egyetlen holdja. Az egyetlen olyan Földön kívüli égitest, amelyen ember járt. A Hold napját július 20-án ünnepeljük, annak emlékére, hogy az Apollo-program keretében az Apollo-11 legénységének két tagja, Neil Armstrong és Edwin Aldrin 1969-ben – amerikai idő szerint – ezen a napon lépett a Holdra (Európában már július 21-e volt). Ezt követően még hat expedíciót indí-tottak a Holdra, amelyből öt sikeres is volt. A holdexpedíciókban összesen 27 amerikai űrhajós járt a Hold térségében, közülük 12 ember járt a holdfelszínen.
Július utolsó hete - balatoni halak hete
2004-ben az akkori Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium úgy döntött, hogy minden év júliusának utolsó hetében megtartják a Balatoni halak napját. A jeles nappal hazánk legnagyobb tavára, a Balatonra kívánják felhívni a figyelmet, valamint arra, hogy a Balatonban 30-nál több féle hal él. A legismertebb a fogassüllő, a dévérkeszeg és a garda. (A „balatoni hekk” viszont az Atlanti-óceánból, jellemzően az argentin vizekből érkezik a’60-70-es évek óta a Balaton partjára, és sohasem úszott a tó vizében, hanem csak a halsütők olajában.) A Balaton egyik különleges hala a „látott hal”, a garda (Pelecus cultratus). (Herman Ottó beszámolója szerint novemberben a tihanyi kútba vonuló gardacsapat vándorlási irányát a hegytetőn felállított őrszem jelezte a subája lengetésével a halászoknak.) A legnagyobb ismert példány 60 cm hosszú, 3,5 kg testtömegű volt, manapság a Balatonban a fél kilónál nagyobb példányok már ritkának számítanak. Kissé szálkás, de finom húsa van, régen olajos halat készítettek belőle.
A hónap megfigyelései
| 1. Nincs is jobb egy reggeli mezítlábas sétánál a fűben! |
| 2. Figyeljétek meg, hogy miként élednek fel a növények a víz hatására. |
| 3. Figyeljétek meg, hogy milyen boldogan fürdőznek a madarak a nekik kitett vízben. |
| 4. Figyeljétek meg, hogy miként melegszik fel a napon hagyott kis tál víz. |
| 5. Figyeljétek meg, hogy milyen gyorsan elolvad a jégkocka a meleg hatására. |
| 6. Figyeljétek meg az árnyékokat. Hogy miként változnak a nap folyamán – merről, merre haladnak és milyen hosszúak. |
| 7. Hallgassátok meg, hogy hogyan kuruttyolnak a békák és hogyan ciripelnek a tücskök! |
| 8. Menjetek felhővadászatra. Nézzétek meg, hogy milyen formájú, színű és nagyságú felhők vonulnak át az égbolton. |
| 9. Vizsgáljátok meg a gyümölcsöket: – milyen a gyümölcsök tapintása, illata, textúrája és belseje? |
| 10. Figyeljétek meg a vízben lakó élőlényeket, mint például az ebihalak, kisebb halak, hínár, stb… |
