Káoszfelszámoló program

Tavasszal, nyáron mindenkinek nagyobb kedve van a pakoláshoz, takarításhoz, rendezkedéshez. Nálunk ilyenkor az sem ritka, hogy a ház több pontját is teljesen átvariálom, a családom pedig csak kapkodja a fejét, hogy na most meg mi történt itt. 

Ezért arra gondoltam, hogy Neked is hasznos lehet egy olyan program, amely a pakolás/szanálás/játék csere-bere témakörét járja körül.

Hozok Neked gondolatokat, ötleteket és praktikus, illetve hasznos tippeket a rendszerezéshez. Hiszen nagyon fontos, hogy az otthonunkban egy olyan környezet vegyen körbe minket, ahol jól esik időt tölteni. Akkor csapjunk is bele!   

A rendetlenség felszámolása

Ez a legnehezebb feladat, így nagyon sok időt és energiát megspórolhatsz, ha már alapvetően is tudatosan alakítod ki a gyermeked számára szánt tereket, pl.: a játéktároló polcokat, a kézműves alapanyagok helyét vagy az olvasós sarkot.

Ha viszont ebben nincs tapasztalatod és egyszerűen csak lett valahogy, akkor se szomorodj el, hanem:

Tervezd meg, hogy milyen sarkok lennének ideálisak a gyermeked számára. – Ezt előre amúgy sem feltétlenül tudja az ember, a mindennapok során derül ki, hogy a Te gyermekednek mi az érdeklődése, melyek azok a területek, amelyek igazán lekötik és felvillanyozzák. Ráadásul ez is folyton változhat és alakulhat, így tulajdonképpen a gyermeked személyes tere is ezzel együtt, folyamatosan változik majd.

De ha a jó alapok, praktikus helyek és bútorok megvannak, akkor ez a rendezés máris sokkal könnyebb lesz!

ALKOTNI SZERET?

Ha szeret alkotni, akkor előbb-utóbb érdemes kialakítani számára egy olyan alkotós sarkot, amit akár önállóan is tud kezelni vagy Ti közösen gyorsan és praktikusan tudjátok elővenni az adott alapanyagokat.

INKÁBB OLVASNI?

Ha olvasni szeret, akkor praktikus lehet egy olvasós sarok, ahova számára is elérhető helyre tudjátok rendszerezni a kedvenc könyveit.

MOZGÁS A MINDENE?

Ha mindene a mozgás, akkor érdemes lehet néhány benti, nagymozgás fejlesztő játékot is beszerezni, pl: varázspalló, szivárványhinta, mászóka – ezeknek viszont van térigénye, így ezzel számolni kell a kialakításkor vagy átrendezéskor.

NAGY A KÉPZELŐEREJE?

Ha pedig sokat játszik szerepjátékokat, akkor az ehhez szükséges kellékeknek is érdemes helyet kapniuk a gyermek terében: pl egy fogas jelmezeknek, kellékeknek.

Ha megtervezted vagy együtt megterveztétek, hogy milyen sarkok lennének jók, akkor ezután érdemes személyre szabni és az adott lehetőségekhez mérten kialakítani a különböző helyszíneket.

Ami fontos:
🔵 Ha azt szeretnéd, hogy a gyermeked önállóan is tudja ezeket a sarkokat használni, pl. olvasni vagy autózni az autós sarokban, akkor úgy alakítsátok ki az adott helyet, hogy ő is meg tudja oldani a ki-és elpakolást. – Sokszor azért van kupi a gyermekszobában, mert az adott játékoknak és kellékeknek nincs egy adott, fix helye vagy épp nem praktikusan vannak tárolva.

De ha pl.felszereltek egy egyszerű fogast a jelmezeknek, megbeszélitek, hogy mi-hova kerüljön vissza, akkor máris nagyobb az esélye, hogy a gyerekszoba továbbra is rendezett marad.

🔵 Ha viszont azt szeretnéd, hogy bizonyos dolgokat a gyermeked ne tudjon le-vagy kipakolni önállóan, akkor gondoskodnod kell róla, hogy olyan helyre kerüljenek, ahol nem tudja lematatni.

Azt gondolom, hogy igenis fontos, hogy legyenek ezzel kapcsolatban szabályok már egészen a kezdetektől. És ebbe az is beletartozik, hogy a veszélyes, lenyelhető, olyan dolgokat, ami kifolyhat nem hagyjuk a gyermek előtt, hanem az a közös szabályunk, hogy ezek zárható helyre kerülnek, majd ha a gyermek kéri, akkor együtt játszunk ezekkel. Így is ugyanúgy fejlődik a gyermek, hiszen megtanul kérni, megköszönni, elfogadni és érzékelni a határokat az adott játékokkal kapcsolatban.

Ha átgondoltad a különböző helyeket, illetve azt is, hogy melyek azok a dolgok, amelyek elérhető helyen, melyek azok, amelyek kevésbé elérhető helyen lesznek tárolva, akkor már 70%-ban célba is értél. 

Lesz itt viszont még néhány fontos feladatod:

🔵 Sokszor éppen abból keletkezik a kupi, hogy túl sok tárgy van elől, vagy épp túl sok holmija van a gyermeknek. Erről hamarosan szót ejtünk.

🔵 Másrészt pedig fontos, hogy a gyermek már korán megtanulja azt, hogy amivel éppen nem játszik, az kerüljön vissza a megfelelő helyre. Ez, minél kisebb a gyermek, annál nehezebb, hiszen a tipegők szabálya a játékkal kapcsolatban:

Amivel játszom, azzal játszom, amivel egy perce játszottam, azzal is játszom és ami ma még nem volt a kezemben, de mindjárt lesz, azzal is játszom. 🙂  – Szóval itt nekünk kell ügyesnek lenni, hogy ne alakuljon ki őskáosz. Az is oké, ha naponta 1x, a nap végén mindent a helyére teszünk, de hogy ez ne egy 2 órás művelet legyen, ahhoz fontos, hogy ne legyen túl sok minden elől, ne legyen túl sok holmi és az összes többi pont is, amelyekről feljebb írtam. 

Játékok rendszerezése

A játékok rendszerezésére különféle okokból szánja rá magát az ember:

🔵 Gyakran amiatt látunk neki, mert már mindenhol játékok vannak és hirtelen túl sok lesz és fárasztó elpakolni vagy fullasztó térdig a játékokban gyalogolni.

🔵 Vagy azt vesszük észre, hogy a gyermeknek már unalmasak az adott játékok, nem kötik le és emiatt valamit tennünk kell.

🔵 Esetleg azért szánjuk rá magunkat a pakolásra, mert a gyermek kap egy/több új játékot és szükség van helyre a polcon.

🔵 És az is előfordulhat, hogy olvastunk róla, hogy hasznos a játékok cseréje/forgatása.

🔵 Netalántán elhasználódtak az adott játékok, ezért gondolkodunk a cserén/szanáláson.

Bármelyik is igaz, érdemes néhány szempontot szem előtt tartanod, amikor rendszerezésre/cserére szánod el magad:

A gyermekednek a játékai és azok környezete adja meg a mindennapi biztonságot és azt a rutint, ami a mindennapos biztonsághoz szükséges. Pl van egy kedvenc autója, ami ha mindig ugyanoda kerül vissza, akkor másnap is bátran nyúlhat ugyanoda érte – így ez ad a napoknak és a játéknak egy keretet, biztonságot és tudatosságot. – Ezért is érdemes már korán egy játéktároló rendszert kialakítani a gyermek számára, ahova el tudjátok pakolni a játékait.

A játéktárolásról majd egy külön tippet is megosztok Veled hamarosan. Ezzel összefüggésben fontos az, hogy hogyan/miként cserélődnek az adott játékok.

Ha pl az általam felvetett első pontban leírtak szerint megállsz a gyerekszoba közepén és azt mondod, hogy ez bizony nem állapot – én mindent elpakolok! Annak bizony lehetnek veszélyei. Hiszen ha egyszerre mindent el/és átpakolsz máshova, akkor a gyermeked esetleg kibillenhet ebből az egyensúlyi állapotból. Hiszen ő a játékban tudja kifejezni az érzéseit, gondolatait, megéléseit, ehhez pedig szükségesek a kis játékszerei.

Hogyan pakolj el úgy, hogy ne billetsd ki a gyermeked?

🔵 Semmiképp ne egyszerre szanálj ki mindent, hanem szépen apránként selejtezz

🔵 Figyeld meg, hogy melyek a gyermeked kedvenc eszközei és azokat mindenképpen hagyd meg (akkor is, ha Te amúgy nem annyira szereted őket)

🔵 Selejtezzetek együtt! – ez azért is jó, mert megkaphatod a gyermeked hozzájárulását a szanáláshoz, illetve tudtok a rendszerezésről, emlékekről, játékokhoz kapcsolódó érzésekről is beszélgetni.

Ez utóbbi pont olykor nagyon nehéz, különösen egy dackorszakos gyermekkel. Hiszen ragaszkodik, nem akar selejtezni, épp most tapasztalja meg az én, az enyém fogalmakat, illetve a határait, amiket bizony el is kezd kategorikus védeni. – Így ebben az esetben sok türelemre, szelídségre, elfogadásra és bizony kompromisszumokra lesz szükségetek.

A kompromisszum alatt pl azt értem, ha egy játék elhasználódott és balesetveszélyessé vált, akkor bizony tenni kell valamit és nem elfogadható, hogy ezt nem dobhatjuk ki, csak, mert nem. Ilyen esetben vagy megnézitek, hogy az adott játékot meg lehet-e még menteni – érdemes-e, van-e hozzá anyagotok stb…, vagy bizony valamilyen formában el kell búcsúzni tőle.

Ha azt látod, hogy a gyermekednek unalmasak már az adott játékok, akkor érdemes lehet egy időre elpakolni néhányat. Érdemes azonban ezt is beosztott rend szerint csinálni. Pl.: havonta vagy évszakonként cserélni.

Mert ez a dinamikus rendszer szintén kereteket, ezáltal biztonságot ad a gyermeknek. Ha össze-vissza, egyszer-egyszer elpakolod, majd egyszer csak visszaadod az adott játékot, akkor a gyermeked összezavarodhat és ilyenkor láthatod azt, hogy dobálja az adott játékot, nem tud vele mit kezdeni stb. Ha viszont évszakonként térnek vissza egyes játékok vagy játékelemek, akkor újra lesz izgalom és dinamika a játékban.

Egy-egy játékot érdemes kimaxolni. A játékok esetében is igaz a kevesebb néha több elve, azaz hogy a kreatív fantázia és gyakorlás által egyre jobban ügyesedik a gyermek egy-egy játék használata közben is. Érdemes egyszerre kevés játékot tartani szem előtt, hogy a gyermek ne csaponghasson, hanem a figyelmét az adott játéknak szentelhesse, arra koncentrálhasson, abban ügyesíthesse ki magát. Aztán úgyis látni fogod, amikor már unja, régóta nem játszik vele. Akkor elpakolhatod, majd a Ti rendszeretek szerint visszakerülhet később.

Biztonságos játékkörnyezet kialakítása

Nézzük meg, hogy miért fontos egy átgondolt környezet a gyermek terében és milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a kialakításkor.

A kényelmes és tudatos, a gyermek számára elérhető környezet:

✔ magabiztosságot ad a kicsi számára és arra bátorítja, hogy részt vegyen a mindennapi életben

✔ hozzájárul önállóságához és ügyességéhez, ezáltal csökkenti az ezzel kapcsolatos szorongását és frusztrációját

✔ a kevesebb, de a gyermek számára érdekes és értékes tárgy fejleszti megfigyelőképességét, illetve koncentrációját és folyamatosan arra motiválja, hogy a játék során fejlődjenek készségei és képességei

✔ ha kedvenc tárgyai vannak elől, akkor sokkal szívesebben játszik ezekkel a játékokkal, mintha minden elől lenne, így egyre kreatívabban és ügyesebben használja őket

✔ fejleszti memóriáját, hiszen emlékszik, hogy melyik játéka hol van és tudja, hogy hogyan szerezheti meg azokat

Hogyan tudjuk ezt a környezetet biztosítani a gyermek számára:

🔵 Gyermekméretű, kényelmes és praktikus bútorokkal

A kényelmes, gyermekméretű szék támlás, az ülőfelülete pedig olyan magas, hogy ha a gyermek ráül, akkor derékszögben talpra tudja tenni a lábát a talajra. – ha a szél túl magas, tehettek a gyermek talpa alá egy kis fellépőt.

A kényelmes, gyermekméretű asztalra nem kell sem görnyednie, sem felfelé kapaszkodnia. Egyenes gerinccel tud mellette ülni.

🔵 Olyan játéktárolókkal, amelyek praktikusak és könnyen kezelhetőek a kicsik számára is – pl egy magasan lévő vagy nehéz doboz vagy egy üveges vitrin pl. nem praktikus. – Egy átgondolt játéktárolón a dolgoknak van fix helye.

Milyen a praktikus játéktároló?

✔ Lehet ez pl. nyitott polc – amire csak felkerülnek a dolgok – az ilyen jellegű polcokra olyan játékokat érdemes pakolni, amiket könnyedén rendben lehet tartani, így rendezett összképet mutat az egész polc.
✔ Lehet zárt polc- pl. az IKEA Kallax polca erre nagyon praktikus, mert különféle mintázatú kis dobozokat vehettek hozzá – olcsó, praktikus, a gyermek számára elérhető magasságú és a dobozokba ömleszthetitek pl a legókat, vasúti síneket, apróbb elemű játékokat és mégis esztétikus marad a végeredmény.
✔ Lehet fiókos komód – ebbe mehetnek pl a dobozos társasjátékok, kártyajátékok, kreatív alapanyagok, akár a kevésbé olvasott könyvek is – fiókos komódból olyat is választhattok, aminek felső fiókját nem éri el a csemete, így „veszélyesebb” tárgyak pl oda is belekerülhetnek.

🔵 Gyermekméretű fogassal és ülőkével az előszobában

🔵 Gyermekméretű kéztörlővel, pici szappannal és fellépővel a mosdóhoz illetve bilivel vagy wc szűkítővel a wc önálló használatához

🔵 Nekünk van a konyhában is egy biztonságos konyhai fellépőnk, aminek a segítségével együtt szoktunk sütni és Panni feléri a munkapultot

Kivitelezés a gyakorlatban

 A játékszereket, a praktikus játéktárolást már végig vettük, és közben többször is megemlítettem, hogy a rendezett gyermekszoba alapvető tulajdonsága, hogy nincs benne egyszerre túl sok holmi.

Hogyan tudjátok ezt kivitelezni a gyakorlatban?

 Az előzőekben is említett játék csere-bere/ forgatással
 Időnkénti selejtezéssel
 Megunt vagy kinőtt játékokat eladhatod vagy el is ajándékozhatod
 És ha nem vásároltok egyszerre túl sok mindent

Ebben a részben most ezzel az utóbbival foglalkozunk. Milyen játékokat érdemes beszerezni a gyerekeknek korosztály szerint? – Írok néhány ötletet, hogy miket lehet érdemes vásárolni, de az ötletek előtt íme néhány szempont:

– olyat, ami sokszor használható, azaz jó minőségű, tartós anyagból készült és bírja a strapát
– szuperek azok a játékok, amelyek a gyermekeddel együtt nőnek és fejlettségi szintje szerint tudja őket használni – ezek jobbára a nyílt végű játékok
– ami sokszor kihasználható, azaz télen pl nem érdemes homokozót venni, de nyáron annál inkább!
 – ami megfelel a gyermek személyes érdeklődésének – pl. ha tudod, hogy szereti a járműveket, akkor érdemes lehet egy vasúti pályát is beszerezni, de ha nem köti le az építés, tologatás, rakosgatás, akkor csak azért, mert az adott korosztályba tartozó más gyerekeknek van ilyesmije – kár beruházni rá.

1 éves korúaknak izgalmas lehet:

 Kemény lapú könyvek, leporellók, kinyitható ablakos könyvek
 Zenedoboz, pl.: Djeco vagy Egmont Toys zenedobozok
 Mágneses kirakó vagy formák (ezekkel a hűtőre cuppantva is tud játszani és ez szuper izgalmas ebben a korban)
 Az első baba vagy kevésbé bundás kis plüss – akit lehet magával hozni, vinni, hurcibálni
 Járgányok – ebben a korban nagyon szeretik tologatni a nagyobb méretű járgányokat – fontos, hogy olyat válasszatok, amire jól rá tud fogni és könnyen tologatja

+1. Tolható kiskocsi – hívhatnánk akár járássegítőnek is, mert olyan funkciót is betölthet, de maga a tologatás öröme is szuper izgalmas – fontos, hogy olyan magasságú legyen a kormánya, hogy ne kelljen rágörnyednie járás közben!

2 éves korúaknak izgalmas lehet:

 Fa szivárvány építő
Lego Duplo készletek
Fa vasúti sínek és vonatok
 Az első folytatásos mesekönyvek, pl.: Boribon, Maszat kalandjai
 Az első futóbicikli

+1. Hangszerek – ezeket érdemes szakboltban vásárolni, mert itt garantáltan olyanokat kaphattok, amelyek jól vannak hangolva

3 éves korúaknak izgalmas lehet:

 Az első társasjáték – akár lépegetős, akár kooperációs jellegű
 Nagyító – ebben a korban szeretnek mindent IS szemügyre venni, ehhez kiváló társuk lehet egy nagyító
 Kiegészítők szerepjátékhoz – pl. az első orvosos készlet
Grapat rakosgatható mandalák
 Egy kedvenc állatfigura – Sok gyermek 3 éves korban kezdi meg az intézményi életét és jó, ha elkíséri oda egy kis kedvenc, akihez kötődhet és biztonságot jelenthet számára.

4 éveseknek izgalmas lehet:

 Az első kártyajáték – egyszerű, pl.: Színre-szín jellegű kártyajáték
 Az első gyöngyfűző készlet – nagy méretű, fából készült gyöngyökkel és cipőfűző vastagságú szállal
 Komolyabb szerepjáték kiegészítők – pl tűzoltó, rendőr, detektív – ezeket együtt elkészíteni és szuper móka lehet!
 Egyensúlyozó játékok – ezekből nagyon sokféle van, a cél, hogy egyre több kis emelet egymásra tudjunk pakolni és ne boruljon le az építmény
 Crayon Rocks kavicskréta

5-6 éveseknek izgalmas lehet:

 Kapla – hihetetlen szuper dolgokat építhetnek ezekből a kis fa elemekből.
 Geomag játék – ez a mágneses elven működő játék szintén számos variációt tesz lehetővé a gyerekek számára, is fejleszti logikai képességeiket, kreativitásukat, sík-és térbeni megfigyelésüket
 Akvarellceruza – mindenképp vastagabb verziót válasszatok és érdemes hozzá ecsetet is venni, hogy aztán vízzel varázslatossá váljon az alkotás
 Komolyabb társasjáték vagy egyéb szabályjáték – 5 éves korban már inspirálja a gyermekeket a verseny, a megoldandó rejtélyek és gondolkodást igénylő talányok 
Az első „varázs” eszközök – kb. 5-6 éves korban érnek meg a gyerekek az első varázslényekkel való találkozásra, pl.: varázsló, tündér, manó – ezekhez szuper lehet beszerezni varázspálcát, köpenyt stb.

+1. Ismeretterjesztő könyvsorozat – Nagyon hasznos és érdekes tud lenni egy ilyen, realisztikus ismeretterjesztő könyvsorozat ennek a korosztálynak, pl az Emberi testről vagy a Dinoszauruszokról – tipp: ne csak a gyerekkönyvek között válogass, amikor ilyen vásárolsz, sőt! – Tipp 2.: Ezeket akár könyvtárban is megtaláljátok és ilyen korú gyerekeknek egyben szuper program lehet a könyvtárba járás, kölcsönzés és kutakodás a sorok között 

Ezek a játékok jobbára olyanok, hogy nem csak egy-két hétig kötik le a gyermekek figyelmét, és pl. a Grapat mandalákkal, nagyítóval, szerepjáték kiegészítőkkel akár éveken keresztül is vissza-visszatérően játszanak majd.

Egy 1 év körüli gyermeknek bőven elegendő 5 db különböző játékszer, amelyek elférnek egy kis polcon. És az idő előrehaladtával sem érdemes sokkal többet beszerezni. – emiatt is praktikusak azok a játékok, amelyeket sokféleképpen, akár több szabály szerint vagy kreatívan tudtok használni. – Hiszen nem duzzasztják fel a gyerekszoba tartalmát, de értékes időtöltést biztosítanak a gyermek számára.

A játékok, tárgyak lelki szerepe a gyermeked életében

Ezt a programot azzal zárjuk, hogy összefoglalom azt, hogy milyen lelki része van a gyermekek életében a játékoknak, tárgyaknak.   

– Már az előző posztjaimban is említettem, hogy a kicsik, különösen a tipegők nem mondanak le könnyedén a tárgyaikról. Nagyon tudnak ragaszkodni és kötődni egy-egy kedvenchez, így a mi feladatunk, hogy már a kezdetekkor is kiemelten figyelünk erre a tulajdonságukra.

 A ragaszkodás teljesen normális és rendben van. Hiszen a gyermek ebben az életkorban kezdi el megtapasztalni az én, enyém fogalmakat, illetve érzékelni a határokat. – így azt gondolom, hogy az „Add oda neki, hadd játsszon vele ő is, aztán majd visszaadja” elv nem minden esetben állja meg a helyét. – Hiszen gondoljunk csak bele, hogy oda kell adnunk valakinek a kedvenc e-book olvasónkat, számítógépünket, a legszebb cipőnket, amit csak ünnepekkor viselünk valakinek, aki lehet, hogy nem is fog vigyázni rá vagy épp nem rendeltetés szerűen fogja azt használni. Nah hát a gyermek fejében is lepöröghet egy ilyen gondolatsor és természetes, hogy védi a számára fontos értékeit.

Ezek az értékek akkor is sérülhetnek, ha az adott tárgy pl tönkremegy vagy elveszik. – Ez különösen meg tudja viselni a gyerekeket és fontos, hogy mi ilyenkor empatikusan legyünk vele és fogadjuk el az ezzel kapcsolatos érzéseit.

Jó, ha hamar hozzászoktatjuk a gyerekeket ahhoz, hogy a játékok cserélődnek. Így könnyebben veszik majd az ezzel kapcsolatos változásokat és hamarabb válnak elengedővé ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. – Ezt pedig úgy tudjuk megtenni, ha az előző posztban említette tematikus/időszakos játék csere-berét alkalmazzuk. – Érdemes kiemelni a számukra azt is, hogy ha egy játék „elmegy”, akkor jöhet valami új a helyére. Így nem csak a búcsúzást fogják érzékelni, hanem az újdonság izgalmát is.

Nagyon hasznos, ha a gyermeket már korán bevezetjük a játékokkal kapcsolatos újrahasznosítás, felújítás, adományozás és a játékokkal való törődés világába.

Hiszen ha azt szeretnénk, hogy törődő, tudatos felnőttekké váljanak, akik becsülnek dolgokat, akkor azt a játékokkal, saját tárgyakkal érdemes elkezdeni.

A megunt vagy elhasznált játékokat:

– el lehet adni vagy el lehet cserélni
Ha így teszünk, akkor akár egy új is jöhet a helyére, ami adott esetben sokkal izgalmasabb lesz, mint az előző volt!
– el lehet adományozni
Erre a két lépésre a gyermekek 6-7 éves korukban kezdenek el befogadóvá válni, így egy 2 évesnek teljesen felesleges arról beszélni, hogy szegény gyerekeknek küldjük el a játékát, mert még nincs azon a szinten az empátiája, hogy ezt megértse. Ez teljesen normális és csak azért írom le, hogy ne várjatok túl sokat a kicsiktől.

6-7 éves korban azonban a gyereknek sokszor vannak kérdéseik ezekkel a témákkal kapcsolatosan, hogy szegénység, kinek milye van, stb. – a játékok adományozása egy szuper apropó lehet az empatikus készségek fejlesztésére.

Az elhasznált játékokat pedig:

– fel lehet újítani, meg lehet javítani vagy újra felhasználni
Ez környezetvédelmi szempontból sem elhanyagolható szempont és úgy gondolom, hogy egy nagyon jó irány, ha nem azonnal kidobjuk, hanem megpróbáljuk megmenteni az adott tárgyakat. Ez szintén sokat tud tanítani a gyermekeknek a lehetőségekről, a tárgyak új életéről és a hasznosságról.
– Ha újra is lehet hasznosítani
Kiváló tanulási környezet a gyermeknek, ha a törött piros kis műanyag vödröt nem a szemetesbe dobjuk bele, hanem elvisszük a műanyag hulladékgyűjtő szigetre. Közben sokat beszélgethetünk a témáról és kiváló ismereteket adhatunk át.

 A gyermekek a játékszereikkel élik meg és idézik újra, dolgozzák fel az őket ért jó-és rossz, mindennapos szituációkat. Így számukra egy-egy kavicsnak és botnak is kiemelt jelentősége lehet. Ebben érdemes támogatni őket (persze bizonyos kereteken belül   )

 A játéktárgyak a fentebb említettek miatt hordozhatnak különféle érzéseket is. Marie Kondo pl azt ajánlja, hogy csak azokat a tárgyakat tartsuk meg, amelyek jó érzéseket hordoznak a számunkra. Ezt átültethetjük a gyermekek játékszereire is és ami már nem szolgálja a gyermek fejlődését azt egyszerűen csak elengedhetjük. Ez az elengedés is rengeteg dolgot taníthat aztán a gyermeknek. Szervezhetünk pl egy kis búcsú ceremóniát is a tárgyaknak nagyobb gyermekek esetében. 

Kellemes játszást kívánok Nektek!