Karácsonyfa alakú díszek ajándékba

Korosztály

12 hó+

Leírás

Minden évben kéritek, hogy bővítsük az online palettánkat saját készítésű ajándék ötletekkel. Mi pedig nagyon szeretjük ezeket, mert hiszünk abban, hogy a gyermek által készített ajándék a legnagyobb öröm a családnak. Másrészt pedig nagyon jó, hogy a gyermekek is bevonódhatnak a készülődésbe és az ajándékok elkészítésébe is. Ezért is találtuk ki ezeket a kedves kis fákat, amelyeknek az elkészítésében már a legkisebbek is tudnak majd tevőlegesen is segíteni:
– A házi só-liszt gyurma receptünk felhasználával készültek, de lehet porcelángyurmából is készíteni.
– Még nedves allapotában belenyomtuk Panni kicsi ujjait, majd kiszáítottuk a díszeket.
– Azután jöhetett a festés, ami eléggé pepecs munka, picik egyedül még nem tudják ezt kivitelezni. Ezért csinálhatjátok azt is, hogy a festés helyett jó alaposan beszórjátok csillámporral a fát, amelyben a kis ujjnyomok nagyszerűen látszanak az apró szemű csillámpor hatására
Másik tippünk:
Készíthetitek a fákat ujjnyomat nélkül is. Ilyenkor érdemes őket zöldre lealapozni száradás után. Majd amikor a zöld alap megszáradt, akkor jöhetnek a színes kis ujjnyomatok.
Készítettünk még vintage hatású, bronz-zöld fákat is, amelyekhez matt akrilfestéket használtunk. Ti is használhattok akrilt is nyugodtan vagy sűrűbb állagú temperát.
– száradás után az alkotásokat érdemes lelakkozni.

Kedvenceimhez adás
Kipróbáltakhoz adás

Minden gyerek odáig volt érte

Nincs még hozzászólás

Mutasd meg, nálatok hogy sikerül a maszatolás!

Mindig izgatottan várjuk, hogy kinek hogy sikerül egy-egy maszatolós foglalkozás. Küldj nekünk fényképes visszajelzést és néhány bátorító mondatot, nektek miért volt kedves ez a foglalkozás otthon. Vicces történetek és gyerekszáj is jöhet! : )

Megmutatom az alkotásunk
0 0 szavazat
Article Rating
Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments

Hasonló maszatos foglalkozások