KÖNYVAJÁNLÓ: Kádár Annamária: Mesepszichológia könyvek

Leírás

2014-ben, frissen végzett óvónéniként részt vettem Dr. Kádár Annamária pszichológus Mesepszichológia kurzusán, Kaposváron.
Mondanom sem kell, életre szóló nyomot hagyott bennem személyisége, humora, kisugárzása és szakmai alázata.
Ekkor már egy kiemelt művészeti programmal dolgozó óvodában dolgoztam óvónéniként, ahol azonnal tudtam is hasznosítani a megtanultakat, hiszen itt 1 hónapig 1 mesét dolgoztunk fel különféle formákban.
Így a múlt héten írt Maszattipp egy része annak az esszenciának, amit én ezekben az években elsajátítottam. Ezen a kurzuson kívül, amit persze önköltséges alapon fedeztem, még számos tanfolyamon vehettem részt művészeti óvodánk szervezésében. Beleláthattam a profi bábjátékba, később pedig már Budapesten, a pszichodráma jellemformáló hatásaiba.
A mesék valóban gyógyítanak, Kádár Annamáriának is ez az alapvetése azóta is. Doktori disszertációjában több mint ezer, gyermekek által írt mesét vizsgált meg. De belevitt minket olyan történetekbe, játékokba és megélésekbe is, amelyek a népmeséken keresztül kinyitnak az emberben valamit.
Ezen a héten a képen látható 2 könyvét szeretném Nektek ajánlani.
Többször kérdeztetek, hogy hogyan lehet fejleszteni a gyermekek érzelmi intelligenciáját?
Bár ez nem egy 2 perces téma és nem is fér egyetlen Maszattippbe, de pl ezeknek a meséknek a segítségével.
A meséken kívül pedig nagyon hasznos iránymutatás is van a könyvekben a gyermekek EQjának fejlesztésével kapcsolatban.
Szóval nagy szeretettel ajánlom Tündérbogyó kalandjait, ebben a két kötetben és a harmadik, csak meséket tartalmazó kötetet is érdemes beszerezni. 5 éves kortól ajánlom ezeket a fajta meséket a bennük található témák, lelki tartalom, átvitt értelmű kifejezések és a történetek hosszúsága miatt.
Mesés napokat kívánok Nektek!

Kedvenceimhez adás
Kipróbáltakhoz adás

Minden gyerek odáig volt érte

Nincs még hozzászólás

Mutasd meg, nálatok hogy sikerül a maszatolás!

Mindig izgatottan várjuk, hogy kinek hogy sikerül egy-egy maszatolós foglalkozás. Küldj nekünk fényképes visszajelzést és néhány bátorító mondatot, nektek miért volt kedves ez a foglalkozás otthon. Vicces történetek és gyerekszáj is jöhet! : )

Megmutatom az alkotásunk
0 0 szavazat
Article Rating
Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments

Hasonló maszatos foglalkozások