Mézi szenzoros asztal

Korosztály

12 hó+

Leírás

lyen gusztusos, illatos és varázslatos szenzoros turkadobozt még sosem készítettünk!
Az egyik felébe szemes kávé, a másik felébe pedig fehér színű térkitöltő került, amely helyettesíthető akár vattapanacsokkal vagy igazi pillecukorral is.
A szemes kávénak hihetetlen intenzív és isteni illata van, mellette pedig szuper élmény benne matatni, poharakba tölteni, kínálgatni.
A cukorbotok piros és fehér zseníliadrót összetekerésével készültek, a többi kellék a helyi hobbyboltból érkezett hozzánk.
Próbáljátok ki Ti is és merüljetek el a fincsi kávéillatban, guszta „habbal” és mézi figurákkal a tetején.
A játék fejleszti:
– a szem-kéz koordinációt
– a finommotorikát
– a tapintáson alapuló érzékelést
– a megfigyelőképességet
– a kitartást
– az eszközkezelést
– a szimbolikus játék gyakorlását
Hogyan vezesd be gyermekedet az ünnepi készülődésbe .
Ezt a videót a Ti előzetes kérdéseitek, gondolataitok miatt készítettük, hogy segítséget nyújtsunk Nektek az ünnepi készülődésben.
Ugyanis nekünk mindkét oldal egyaránt fontos:
Fontosnak érezzük, hogy a gyermekek jól érezzék magukat és fejlettségi szintjüknek megfelelően tudjanak bevonódni az ünnepi készülődésbe és hagyományokba.
De közben az is fontos, hogy Ti, szülőként hogyan érzitek magatokat, milyen megéléseitek vannak és mennyire tudjátok könnyedén és örömmel bevezetni gyermekeiteket már a kezdetektől az ünnepi hagyományokba.
Ezzel kapcsolatban az a tapasztalatunk, hogy a gyermek megfigyelése, önmagatok szükségleteinek megfogalmazása és a tudatosság együtt az, amitől az ünnep igazán működni tud:
Mennyi az az inger, amit a gyermek elbír?
Melyek azok a szükségletek, amelyek számodra fontosak ahhoz, hogy igazán jónak érezd az ünnepeteket?
És melyek azok az irányelvek, sarokpontok, amelyekre esetleg érdemes lehet figyelni ahhoz, hogy feszültségmentes lehessen ez az időszak is a családban?
Ezekről szól ez a videó!

Kategóriák

Advent, Játék

Kedvenceimhez adás
Kipróbáltakhoz adás

Minden gyerek odáig volt érte

Nincs még hozzászólás

Mutasd meg, nálatok hogy sikerül a maszatolás!

Mindig izgatottan várjuk, hogy kinek hogy sikerül egy-egy maszatolós foglalkozás. Küldj nekünk fényképes visszajelzést és néhány bátorító mondatot, nektek miért volt kedves ez a foglalkozás otthon. Vicces történetek és gyerekszáj is jöhet! : )

Megmutatom az alkotásunk
0 0 szavazat
Article Rating
Feliratkozás
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments

Hasonló maszatos foglalkozások